A keresőoptimalizálás kérdései és az idő múlása

Mindig friss a keresőoptimalizálásban

Este könyvek között keresgéltem a könyvespolc ritkán látogatott sarkában és a kezembe akadt a Mai magyar elbeszélők című kiadvány.
Sárga lapok pörögtek az ujjaim között. Ezt a könyvet 1971-ben adták ki.
A címben a mai szó egészen helyénvaló volt 71-ben, de ma már kétkedéssel fogadtam a frissességét.
De a fő kérdés számomra: és ez vajon hogyan áll a keresőoptimalizálásban?


A társadalom gyökeresen megváltozott

Pörgettem egyet a könyvben, Csurka István A rádiótól vagyunk c. elbeszélésénél állt meg a szemem. Csurka már rég halott, de a szövege ma is megállja a helyét.
(Csurka politikai szereplése teljességgel idegen tőlem, de íróként nagy szeme volt a világra.)
Aztán jött Moldova Arrivederci, Budapest című műve, benne a Lakinger Béla Állami Trévi Kutakat Kezelő Vállalattal, friss szemlélettel, izmos iróniával.
Nagyot változott a világ, a társadalom, s ha az utóbbi már másmilyen is, a lényeg, az ember és a mozgatórugói, szerepei, viselkedése, konfliktusai – tulajdonképpen változatlanok.

Azt gondolom, hogy a keresőoptimalizálás blogommal is hasonló a helyzet. A régen friss bejegyzéseket – elvégre 9 éves a blog – már átírta az idő, de a leglényegesebb kérdések változatlanok.

Hogy mire gondolok?

Keresőoptimalizálás vagy AdWords?

A SEO avagy az AdWords, vagyis a Google online hirdetési eszköze a hatékonyabb? Hol áll a honlapunk a keresőtáblán?
Ugye, hogy ezek időszerű kérdések?

Ezt az időtlenséget fejezi ki a blog bejegyzései és oldalai közötti különbség is a hivatkozott szakmai blogban.
A bejegyzések a megírás napjának dátumát viselik magukon, a blog oldalak nem. Ezek elméletileg  időtálló szövegek.

És minderre mutatok is egy példát, egy olyan oldalt, ahol egy időtlennek látszó kérdés kerül terítékre, a keresőoptimalizálás vagy AdWords megfogalmazás formájában:
Keresőoptimalizálás, AdWords

Még keresőoptimalizálás:

Keresőoptimalizálás az online marketingben

Hozzászólás