Blog Pécs

Üdvözlet Pécsről, Pécs közösségi blogjából

Szorgos diákok parkosítanak

No Comments »

A pécsi PTE Babits Mihály Gimnázium közvetlen környezetének parkosítása volt a célja egy diákokból álló önkéntes csoportnak. Az eredeti elképzelés alapján pályázati forrással tervezték a pihenőpark, a pergola és a fásítás elvégzését, de pályázatuk nem nyert kedvező elbírálást. – Sebaj, gondolták  az ifjoncok, – kicsit több energiával saját maguk álltak neki az előkészítésnek, a támogatók “meggyőzésének”, – és tegnap elindult a környezet kialakítása.

Az első munka-, illetve önkéntes napon a fák, bokrok metszését végezték, majd a felesleges száraz, elhalt növények eltávolításával folytatódott és a leglátványosabb munkaként a tereprendezés és talaj előkészítés volt a nap kiemelkedő munkája. Mára már látványosan kivehető a létesítendő kis park körvonala.  A tavasz beköszöntöttével a munkák folytatódnak, így a pihenőpark pergolája és a növények telepítése még hátra van.

Az első kapavágások

Az első kapavágások az alakuló Babits-parkban

Forrás:   Parkosítás önkéntesekkel

Géppuskalábúak szállják meg Pécs városát!

1 Comment »

Pécsett lép fel az Irish Dance Experience 2011. március 20-án 19.00 órai kezdettel a Lauber Dezső Városi Sportcsarnokban. – Az Irish Dance Experience egy új különleges színfolt az ír tánc világában, amelyet olyan gyönyörű zene kísér, mely felemeli és gyönyörködteti a közönséget. A produkciót nézve megtapasztalhatjuk az autentikus ír tánc varázsát, de Catherine izgalmas koreográfiákat készített modernebb stílusú zenei alapokra is, ezzel minden alkalommal bámulatba ejtve közönségét. A gyönyörű jelmezek, az élő zene, a látványos díszlet mind csak tovább fokozzák az élményt, amiben részünk lehet az előadáson.

Irish_Dance_Experience

Irish_Dance_Experience Group


The Irish Dance Experience

 

Catherine Gallagher büszke arra, hogy a világ élvonalába tartozó pezsdítő tánc-produkciót valósít meg a színpadon. Az Irish Dance Experience egy új különleges színfolt az ír tánc világában, amelyet olyan gyönyörű zene kísér, mely felemeli és gyönyörködteti a nézőt.

Catherine dinamikus táncos szenzációs és lélegzetelállító szólókat táncol. Tagja volt a világhírű Riverdance együttesnek, írországi és világbajnokságok nyertese. Az ír táncnak e színpadi változatában elképzeléseiket olyan invenciózus koreográfiában valósítják meg, amelyet ember még soha nem látott, és amelytől az embernek leesik az álla.

Az ír szteptánc legkiválóbb táncosaiból álló együttes kíséri őt. Ebben a show-ban ez azt jelenti, hogy az általuk táncolt ritmusra megmozdul a láb, a szem szinte alig tudja követni az elképesztő ritmusú táncmozdulatokat és a zenét. Mindettől az ember hátán valósággal végigfut a hideg.

Read the rest of this entry »

Komlós Attila ügyel a részletekre

No Comments »

Ma, Január 7-én, pénteken 17 órakor nyílik meg a Walzer Kávéházban (Pécs, Ferencesek utcája 9.) Komlós Attila fotókiállítása Figyelj a részletekre! címmel.

Ugyanekkor lesz a 13. Hetedhéthatár-füzet bemutatója is (részletesen lejjebb olvasható erről ismertető). A kiállított húsz kép egyikén a pécsi Bazilika kőfaragása szerepel ? olyan részlete ez az alkotó által szeretett városnak, Pécsnek, amelyet csak a látó szem észlel. Komlós Attila eddigi kiállításain és a pályázati anyagaiban a világ valamelyik részét mutatta be, tehette ezt, hiszen 35 országban járt. Törvényszerűen következik a nagyvilág után a szülőváros rejtett szépségeinek megtalálása és bemutatása.
A kiállítást L. Csépányi Katalin nyitja meg.

Pécs - részlet

Pécs - részlet

Internet Akadémia: 2010.11.17. 16 óra, Tudásközpont

2 Comments »

A Pécsi Internet Akadémia soros és nyilvános, immár 7. ülésére kerül sor, melyre hárman egy-egy 5 perces gondolatébresztő előadással készülünk.
Jómagam a Google keresési trendek eszközét tervezem bemutatni, egy-egy Pécset érintő kérdés felvezetésével. Kicsit félek, hogy a Google válaszai nem a Pécsett ”elvárt” feleleteket prezentálják majd és ezért rám fognak itt-ott haragudni. Azért én maradok a valóság tisztelete mellett. Íme, egy képkocka azokból, amelyeket majd bemutatok:

magyar porcelánmárkák

A tábla arra a kérdésre válaszol, hogy a három porcelán márkára, egymáshoz viszonyítva, miként alakul a keresések aránya az interneten.
Aki arra tippel, hogy az EKF év végén nyilván a Zsolnay porcelán a befutó, az…

A többit a helyszínen.

Bognár László
SEO tanácsadó

Sikerünk a Facebookon

3 Comments »

Amikor facebook-oldalt nyitottam a Pécsi Internet Akadémiának, nem gondoltam, hogy az első bemutatkozó körlevéllel átlépjük a határt, amikor is önálló url-t kapunk.
Ez a siker, vagyis a lájkolók magas száma azt bizonyítja, hogy célkitűzésünk sokak tetszését elnyerte. Szó szerint ezt írtam ott:

“A Pécsi Internet Akadémia célkitűzése, hogy elősegítse egy-egy civil közösség számára az interneten történő önkifejezés képességének megszerzését. Ezért működtetünk – többek között – egy blogot is, amely fontos alapismeretekhez mutat utakat (linkek) ill. “gyakorló-terepként” is szolgálhat.”

 És íme, egy lehetőség, hogyan lehet blogban és más webegységben a Facebook oldalt népszerűsíteni:

És hasonlóan öröm, hogy a Pécsi Lakatfal oldalával is elértük ugyanezt!:

Köszönet az érdeklődésért a közösségi témák iránt!
Bognár László
seoblog

SEAL koncert Pécsett

1 Comment »

Úgy néz ki, hogy ”a hír igaz”.
Bár érdekes, hogy az Index.hu A U2 és Sting helyett Seal megy Pécsre
híre már április 16-án tényként jelezte az eseményt, s Seal weboldalán is megjelent a koncert dátuma, az EKF “kivárt”.

Ám, - ami késik, még nem múlik, – mától hivatalosan is bejelentésre került, hogy SEAL Pécsre jön!

Az esemény sajtóközleménye:

“Sajtóközlemény ? Pécs, 2010. április 19.

Világsztár Pécsett: Seal ad koncertet

Európa Kulturális Fővárosában

Július 13-án Pécsett ad koncertet Seal, a a háromszoros Grammy-díjas soul és R&B előadó a Pécs2010 Európa Kulturális Főváreoa prorgam keretében. A különleges hangjáról és klasszikus dalszerzési stílusáról ismert Seal közkívánatra meghosszabbította világ körüli turnéját, melynek egyik európai állomása Pécs lesz.

A közel két évtizede a slágerlistákon szereplő Sealt sosem lehetett beskatulyázni, zenéjében egyesíti a soul, a pop, rock és az R&B elemeit, létrehozva saját, egyedi stílusát. Legutóbbi lemeze, a SOUL megjelenése óta koncertjei sorra telt házasok, rajongók tömegei kíváncsiak arra, amit maga Seal ?audiovizuális robbanásnak? nevez. Júliusban Európa Kulturális Fővárosában, Pécsett is átélhetjük a műsort, amely megtestesíti Seal zenei karakterét: az egyik pillanatban érzelmes és romantikus, majd szédült ritmust diktáló táncőrület, melyet klasszikus soul-számok követnek.

Az olyan slágereket, mint a Prayer For the Dying, a Grammy-díjas Kiss From A Rose és a Don?t Cry, no meg a Love?s Divine, a rajongók végig hangosan éneklik. A Killer és a Crazy, a kilencvenes évek óriási slágerei diszkóvá változtatják a koncerttermet. A legutóbbi, listavezető lemezén, a klasszikus számok feldolgozásait tartalmazó SOUL-on található olyan időtlen slágerek, mint az A Change Is Gonna Come és a People Get Ready pedig igazán fellelkesítik a közönséget. Az énekes-dalszövegírót tehetséges zenekara kíséri: Mark Summerlin gitáros, Marcus Brown basszer és Steve Sidelnyk dobos.

Seal jelenleg ?6? munkacímű új lemezén dolgozik, mely az előadó hatodik, saját dalokat tartalmazó stúdióalbuma lesz. A koncerten várhatóan erről a szeptemberben megjelenő albumról is játszik néhány, korábban még sosem hallott számot.

A koncert 2010. július 13-án, 20 órakor lesz a pécsi Expo Centerben, a Pécs2010 rendezvénysorozat keretében. Jegyárak: 7500 Ft (álló) és 12 000 Ft (ülő).
 

Jegyek mától kaphatók a Ticket Express jegyirodákban és az Eventim hálózatában.”

Reklámhét Pécsett – Csepeli György is előadást tart

2 Comments »

2010. április 20. 13.30.
Pécs, ahogy szeretünk! 1.  
Lakatba zárt üzenetek!
WorkShop a Lakatfalról

A beszélgetésre hívjuk a Lakatfal iránt “érzékenyeket” és a lakatozás szokásában érintetteket, így a helytörténettel, az idegenforgalommal vagy idegenvezetéssel, a városmarketinggel foglalatoskodókat, és általában a téma iránt nyitott hallgatóságot egy közös gondolkodásra.

Nyitótéma:
Weinreich László: A Lakatfal spontán imázsának kutatása
(Vancsik Dorottya a PTE-BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszék Lakatfal-Pécs témában végzett kutatása alapján)

Szervező: Lakatposta.hu
Helyszín: Cella Septichora Látogató Központ, Pécs, Szent István tér
Infotel: +3630-INFOTEL, +3630-4636835

2010. április 21. 14.00 óra
Kib(l)ogozzuk az internetet!Internet és blog
Előadó:
Csepeli György egyetemi tanár, ELTE

Szervező:
Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara Marketing Klub
Pécsi Internet Akadémia (Alapítók: Forlong Bt., Bognár Stúdió, Netmester Produkció)
Helyszín: Pécsi Kereskedelmi Központ, Pécs, Majorossy I. u. 36.
Infotel: +3630-INFOTEL, +3630-4636835

2010. április 22. 14.00 óra
Pécs, ahogy szeretünk! 2.
 
Tettye, ahogy szeretjük, avagy a Tettye, mint fogyasztható márka! 
Tematika:
Tettye környezete, természeti értékek
Tettye forrásvíz, szikvíz
Korai ásványvizes plakátok bemutatója

Helyszín:
Tettye Mésztufa-barlang, Pécs, Tettye tér

A REKLÁMHÉT országos programja a Reklámhét Weboldalán megtalálható!


Bookmark and Share

Virtuális védnökség

2 Comments »

Amikor virtuális védnökséget vállaltam a pécsi szerelmi sóhajok fölött, magam sem gondoltam, hogy lesznek lelkes és önzetlen blogger társaim, akik írásomat lefordítják és közreadják.
Ma már franciául, angolul, szerbül, szlovákul, oroszul és románul is elérhető a pécsi szerelmi sóhajok “himnusza”.
És most, amikor Pécs Európa Kulturális Fővárosa, milyen védnöke lennék a pécsi szerelmi sóhajoknak, ha nem jegyezném meg: mennyi nyelv van még, amelyen tudnak a bloggerek és még nincs lefordítva :-)

Íme a történet előzményei:

Virtuális védnökség: a szerelmi sóhajt vállalom!

Pécs neve az interneten

2 Comments »

Gondolnánk, Pécs neve az elnyert Európa Kulturális Fővárosa címmel gyakoribbá lett Magyarországon és a nagyvilágban is.
Mintegy fél évvel ezelőtt – egyebek mellett – erre a helyzetképre is rápillantottam SEO: hol élsz te? c. blogbejegyzésemben. Ott a Google AdWords és a Google találati tábla eredményeire támaszkodtam.
Most, fél év elteltével, a Google Trends diagramjai ugyanazt az eredményt teszik láthatóvá:

 pecs_grafikon

Read the rest of this entry »