Nagyon nyomda

Szakdolgozat, disszertáció kötés

Én csak kísérőként mentem Pécsett a Dekorsprint Nyomda és Kötészet Felsővámház utcai központjába, mintha csak rólam énekelték volna az “Apu kocsit vezet – apu vezeti a kocsit” című fergeteget, de tulajdonképpen büszke voltam (ami miatt mentünk), meg egy kicsit szomorú (az idő miatt) meg egy kicsit fásult (a napi munka után).

Szakdolgozat kötés
A Dekorsprint honlapjáról részlet

Beléptünk az irodába, amely egyszerre fogadó, digitális nyomda és munka felvevő-átadó.
Gondoltam, ilyen késő délután, szomorú, borús időben, a munkaidő végéhez közeledve valami megfáradt csoroszlya fogad majd minket kelletlenül, elhúzva a száját, hogy ezek is mi a fenének jönnek ide egy ilyen napon, amikor hideg van és ráadásul felhőkkel terhelt az ég, amikor már túl vagyunk az ötödik kávén is, de mindhiába, és különben is, beborít minket a papír és fáj az ember feje, mert egész nap zakatolnak a gépek, surrog belőlük a papír, szóval egy ilyen brutális napon jönnek záróra előtt, hogy kinyomtattassák és beköttessék a szakdolgozatukat vagy a diplomamunkájukat vagy valamilyen esszét a görögdinnye sovány meg kövér magjairól, pedig már mennék haza, úgy mennék…
Ezzel szemben egy fiatal fiú meg egy lány (ifjú asszony?) szorgoskodott odabent és mosolyogva kérdezték, mi járatban vagyunk, a lány készségesen nekiállt átvenni a PHD dolgozatot,  félre tette amin addig dolgozott, aprólékosan áttekintette a hozott anyagot, tanácsokat adott, fürge újakkal pergette a menet közben A3-as papírra kinyomott oldalakat, külön válogatta a gépén majd “életben” is a színes nyomatokat, úgy mozgott, mintha valami energia-bombát szedett volna, pontos volt, precíz, kedves és határozott – mondtam is két nap múlva a nyomda főnökének, Demeter Attilának, hogy gratulálok a munkatársai kiválasztásához, mert ezek az emberek tényleg jól nyomják, nem csak a szlogen ilyen kihívó, hanem a valóság is ilyen: Jól nyomjuk! és tényleg ilyen itt a szolgáltatás…

Persze mindezt elmondhattam volna rövidebben is: köszönöm a gyors, szívesen végzett és pontos munkát!
Hja, és a honlapjuk: > Nyomtatás, szakdolgozat kötés

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.