Vásárdíjat kapott a Pécs2010off Dunaújvárosban

A Dunaújvárosi Vásáron bemutatkozó pécsi kezdeményezés, a
Pécs2010off Vásárdíjat kapott. A díj átadásakor elhangzott
értékelés alapján a kezdeményezés átfogó képet ad a
település marketing lehetőségeinek kiaknázására és a városlakók által
az összefogására épülő programok megvalósítására.

Mint ismeretes, néhány pécsi vállalkozás és civil szervezet
indította el a Pécs2010off eseménysorozatát, melynek célja, hogy
a saját lehetőségeikkel is felhívják a figyelmet Pécs városára és
a Pécs2010 EKF eseményekre, – valamint a számos OFF programra.

Az alapítók között megtalálható a Pécsi Hálózatok Közössége és a
Magyar Áruk Klubja is.

Weinreich László a Pécs2010off ötletgazdája elmondta:
“A program célja koordinálni a “minden, ami Pécs” gondolatkör
mentén tevékenykedő szervezeteket, és lehetőség szerint
ezeknek teret és bemutatkozási lehetőséget keresni és adni.
A kezdeményezés együtt kiván működni a Pécs2010 Európa
Kulturális Fővárosa projekt sikeressége érdekében dolgozó
szervezetekkel. Kiemelt cél egy több éves fenntarthatóságra épülő,-
a városlakókkal együtt megvalósuló korhű jelmezes fesztivál
kivitelezése, melynek aktív előkészítése elkezdődött. A 2010-es
évben a törekvés az EKF sikerességét formáló szereplők részére
kívánja működtetni a Pécsi Hálózatok Közössége elnvezésű
projektjét.”

E projekt első állomása Dunaújváros volt, ahol 2009. okróber 9-11.
között a Dunaújvárosi Vásáron mutatkozott be a Pécs2010off
kezdeményezés, s az első bemutatón Herpai Zoltán festő-
és grafikusművész alkotásait is megtekinthették a látogatók.
Herpai a festmények biztosításával segítette a rendezvény sikerességét,
s így a helyi kezdeményezések és a kortárs alkotó találkozása
is létrejött.

One thought on “Vásárdíjat kapott a Pécs2010off Dunaújvárosban”

  1. Gratulálok Laci!
    Ha valakiben lehet tisztelni a szüntelen pörgést, a jóra való törekvést, az egyűttműködés felismert szükségszerűségéből következő cselekvést, az te vagy! Ezért nagyon fontosnak tartom a díjat, mert megérdemelted! Mi pécsiek meg téged és ráadásul (most) ingyen vagy!

    Bocs az utolsó mondatért, de reklámhét van 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.